A túlfűtött gyűlölet emberek életébe fog kerülni, és míg arról lehet vitázni, hogy a mostani háború áldatai elkerülhetetlenek voltak-e, a BBC áldozatai nyilvánvalóan elkerülhetők lennének.

Elolvasom »

Hová tűntek a terroristák a hazai médiából? És hová lettek a terrorcselekmények? A New York Times szerkesztőségi cikkéből megtudhatjuk, sőt azt is, mi a különbség az újságírás és a betűgyártás között.

Azt esszük, amit odaát főztek. Alig látszó saját tudósítói hálózattal a hazai média egy dolgot tehet: mások anyagait tálalja az olvasók elé.

Ezt is lehetne többféleképp, de a különös okból Magyar Távirati Irodának nevezett fordítóiroda anyagai számára de-facto kizárólagosságot garantálnak a médiák.

Így aztán nemrég abba vidám helyzetbe manőverezte magát a teljes hazai sajtó, hogy a hajdanvolt etalon BBC meggárgyulása következtében eltűntek a hírekből a terrorsiták.

Később az általuk elkövetett cselekmények (terrorizmus) is eltünedeztek. Előbbiek szerepét a fegyveresek, nomeg a szélsőségesek, illetve a támadók vették át, míg utóbbiakét a gyilkosság, támadás, lövöldözés, esetleg mészárlás.

A terrorizmus ellen speciális eszközökkel küzdők köre az óceaán túlpartján is folyamatosan bővül. E maroknyi, de annál nagyobb hatású társaság úgy küzd a terror ellen, hogy nem nevezi őket azoknak, amik.

A lelkes BBC-követők közül a New York Times az, ahol az újságcsinálás még komoly mértékű önreflexióval jár együtt. (Tud valaki egyetlen hazai médiát, ahol ilyesmi folyik? És ahol erról az olvasónak is beszámolnak?). A legutóbbi szerkesztőségi vélemény (Op-Ed) részletesen bemutatja, hogy milyen viták és érvek alapján dől el, hogy a neves napilap le meri-e írni a T-betűs szavakat.

Clark Hoyt bemutatja, hogy a NY Times a mumbai terrorcselekményt annak nevezte, ami, de az elkövetőket már nem nevezte terroristáknak. Ezt az olvasók széles tábora kifogásolta.

Valóban, létezhet terrorizmus terroristák nélkül? A szerkesztők szerint az olvasó tiltakozás mögött az áll, hogy a hírfogyasztók elvárják kedvenc New York Times-uktól, hogy azzal is kifejezze felháborodását, hogy terroristáknak bélyegzi az elkövetőket. Hát, nem tudom.

Az objektivitás nevében a lap szerkesztői amellett érvelnek, hogy a terroristák néven nevezése politikai töltettel rendelkezik. Clark hozzáteszi: ha ez így van, akkor a terroristák nélkülözése is ugyanezt okozza.

A probléma legtöbbször az arab-izraeli konfliktusban kerül elő: „a Times csínján bánik a terrorista szóval, amikor erről a komplex küzdelemről számol be – az Izrael-pártiak, és néha a palesztin oldal szomorúságára“-írja Clark.

Jim Roberts a Times webszerkesztője a kommentek olvasása (létezik nálunk olyan szerkesztőség, ahol valaki rendszeresen olvassa a kommenteket?) alapján így foglalt állást: civilek válogatás nélküli lemészárlása egyértelműen terrorizmus. El lehet választani a cselekményt az elkövetőktől?

Hosszas vita után megszületett a döntés a Times-ban: a mumbai mészárlást terrorizmusnak fogják nevezni. Bár továbbra sem szabad dobálózni ezzel a szóval, de menekülni sem kell előle.

Susan Chira külpolitikai szerkesztő szerint elképzelhető, hogy „rásütik ezt a címkét“ (put that label) a Lashkar-ra, de a tudósítóknak még sok információt kell ehhez beszerezniük. "Ösztönösen úgy érezzük, hogy óvatosan kell eljárnunk, nem szabad hirtelen terroristának nevezzünk egyetlen csoportot sem, mielőtt teljes mélységében megértenénk azt."-nyilatkozta Susan.

 

Phil Corbett, a hírigazgató helyettese így indokolja, hogy a NY Times nem nevezi terroristának a Hamaszt: Bár Izrael elleni terrorcselekményeket szponzorrál, a Hamsz Gáza megválasztott irányítója. Különböző ellátásokat biztosít, és kórházakat, klinikákat működtet. Elkerülhetetlen a kérdés: ha valaki egy Hamasz kórházban dolgozik, akkor ő terrorista? Nem szeretnénk idáig eljutni.“ Clark egyetért főnökével.

Ethan Bronner, a Times jelenlegi jeruzsálemi irodavezetője elmondta:“ Szerintünk a terrorista szó átpoliticizált és túl sokat használt, de néha, miután megnéztük a cselekményt és a szándékot, és az eredményt tisztán megértettük, terroristának nevezzük.“

James Bennet, aki ma a The Atlantic főszerkesztője, 2001 és 2004 között vezette a New York Times jeruzsálemi irodáját, visszajövetele után egy kétoldalas feljegyzést írt Chira számára a terrorizmus és a terrorista szó  használatáról.

Írását ma is idézik a szerkesztők, bár az hivatalosan nem része a szerkesztési politikának. Bennet szerint nagyon egyszerű dolog bizonyos förtelmes cselekményeket terrorcselekménynek nevezni, és az egész világ egyet is ért ezzel. A probléma ott van, hogy hol állunk meg, mielőtt minden kődobáló palesztint terroristának neveznénk, amivel egyúttal a lap politikai nyilatkozatot is tenne.

Bennet leírja, hogy eleinte teljesen elkerülte a terrorizmus szót, és úgy gondolta, leghasznosabb, ha amennyire csak lehetséges, a támadást részletesen bemutatja – így az olvasó saját maga dönthet a címkéről. Később rájött, hogy azzal, hogy soha nem használja kifejezést „ morálisan annyira semlegessé vált, hogy az már beteges. Egy egyetemi kávézóban előre eltervezett robbantás, vagy fagyira váró családok  kiírtása sikít azért, hogy annak nevezzük, ami.“

Végül Bennet úgy döntött, hogy Izrael 1948-as határain belül elkövetett cselekményeket terrorizmusnak nevezi, míg a ciszjordániai és gázai mészárlásokat nem. Amikor egy fegyveres (sic!) az egyik telepen egy ötéves kislányt az ágyában gyilkolt meg, Bennet ezt nem nevezte terrornak. „Annyit tehettem, hogy visszatértem a legelső módszeremhez, és amennyire csak lehetet, részletesen leírtam az esetet.“.

 

 

Clark ezzel zárja cikkét:“ Nem hiszem, hogy lehetséges lenne egyértemű (hard and fast) szabályokat hozni a T-betűs szavakról. Úgy vélem, hogy a Times egyszerre megfontolt és talán egy kissé túl konzervatív ebben, mint én lennék. Saját iránymutatásom ez: ha úgy tűnik, hogy a terror szándékával tettek valamit, és az eredmény megrázó – legyen az a WTC-be repülő gépek, fegyveresek (sic!) Mumbaiban, vagy egy kislányt ágyában legyilkoló – én ezeket terrorizmusnak nevezném, melyeket terroristák követtek el.“

A New York Times belső vitáit szélsőségesen hipokritának tartom, például felhívom a figyelmet arra, hogy a két oldalas cikkből nem derül ki, egyáltalán mi a kiváltó oka a T-betűs szavak kálváriájának? Aztán az is felmerül, hogy egy egyértelmű tény értelmezése ekkora vitát gerjeszt, akkor miként lehetséges, hogy egy vélt jelenség (ember okozta felmelegedés) néven nevezése soha, egyetlen percig sem volt kérdés sem a Times-nál, sem másutt.

De mindez jelentéktelen ahhoz képest, hogy e cikk fájdalmasan mutatja be, mi a különbség az újságírás és a nálunk dívó betűgyártás között.

Gondolkodás nélkül nem lehet  újságot írni – még akkor sem, ha a munka nagyrésze kopipésztelésből áll.

Ha már gondolkodni nem szokás, legalább azzal kéne valahogy megismertetni szorgos kezű kopipészt-szerzeteseinket, hogy mit raknak a hírfazékba, amit ők pincérként feltálalnak.

Érik a gondolat, hogy egy interjút kérek Vince Mátyástól.

 

ukridge

Nem tudna valaki segíteni? Akárhogy próbálom, nem jön ki a mondóka:

 

 

 Csak mert az van, hogy az Északi Sarkon a jég végre nagyobb, mint bármikor az elmúlt években:

 

A naponta frissülő kép itt érhető el.

 

A piros vonal egészen konkrétan meghaladja a Hansenék (NASA) által etalonnak tekintett elmúlt 6 éves görbéket. Szeptemberben és októberben azzal volt tele a média - akkor még működött a mondóka -, hogy 

• Jajj, idén jobban elolvadhat a jég, mint tavaly - mi lesz a jegesmacikkal?
  
• (kicsivel később) Na jó nem, de csak épp, hogy -ez nem jó a maciknak!
  
• (még később) Akkor is, a jég előbb-utóbb el fog olvadni - és akkor mi lesz a jegesmacikkal?
  

Ezek a jövőre vonatkozó vajákolások, illetve a múltól szóló lekicsinylő értékelések HÍR-nek számítanak, míg az az egyszerű tény, hogy bazi nagy a jég, valahogy  nem jutnak el az inciri-finciri olvasóhoz.

Aki aztán halálra aggódja magát, hogy mi lesz, ha sem az ENSZ, sem az EU nem tud megállapodni a kibocsátáscsökkentésben.

Szóval elkelne egy kis segítség. Hol rontottam el a mondókát? Mindenesetre a jegesmaci mindenkit csókoltat és kéri, hogy hagyják békén.

 

ukridge

 

A deklaráció máig egyedülálló dokumentum, mely – igaz, egy soha nem látott világégés romjain -, elsőként rendezte cikkelyekbe a világ minden lakóját megillető alapvető jogokat.

A két éves, maratoni egyeztetésekkel tarkított előkészítés után végül nyelvre, kultúrára és vallásra tekintet nélkül írták alá 1948. december 10-én nemzetük nevében a nyilatkozatot az akkori ENSZ képviselők.

A nyilatkozat szerepe ma is alapvető: hivatkoznak rá alkotmányok, nemzetközi szerződések, nevében tüntetések és bojkottok zajlanak, a nemzetközi közösség ennek alapján gyakorol nyomást jogtipró rezsimekre.

Persze a nyilatkozat több cikkelyére is igaz, hogy a világon sehol nem tartják be azt teljes mértékig. Ez azonban nem von le semmit a nyilatkozat értékéből és érvényéből – ehelyett cselekvésre ösztönzi a humanistákat a világ számos pontján.

Megítélésem szerint nem lehet túlbecsülni a nyilatkozat fontosságát a ma és a jövő ügyeinek intézésében. Ezért tartom fontosnak, hogy egy gyors áttekintést készítsek arról, milyen mondanivalót tárnak elénk a közbeszéd formálói.

I. A hazai média és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Talán e blog olvasói számára nem lesz meglepő: médiánk számára az emberi jogok 60. születésnapja nem tartozik a közéleti kérdések közé.

• Nem lényeges, hogy megismertessék a nyilatkozat születésének körülményeit és annak tartalmát a közvéleménnyel.
• Nem lényeges, hogy összefoglalják, milyen hatással volt a világra a nyilatkozat az elmúlt 60 évben.
• Nem lényeges, hogy mérleget vonjanak az ország működése és a nyilatkozatban megfogalmazott egyetemes jogok között.
• Nem lényeges, hogy újonnan választott közösségünk, az Európai Únió emberi jogokhoz fűződő viszonyát bemutassák.
• Nem lényeges, hogy az emberi jogokra jelenleg leselkedő veszélyekről összefoglalót készítsenek.
• Ezek alapján nem meglepetés: nem lényeges, hogy a 60 évvel ezelőtt született nyilatkozat aktualitását, esetleges hiányosságait elemezzék.

A hazai sajtóban eddig egyetlen cikket találtam. Sose találnák ki, melyik lap foglalkozik az emberi jogokkal a kerek évfordulón: a Metropol. Igen, a pénzért árult lapok által lesajnált ingyenes bulvárlap.

Az évfodulóról egy mínuszos hírt sem adott a Népszabadság, a Népszava, a Magyar Nemzet, a Hírszerző, az Index, az Origó. Az MTI honlapján található anyagok közt sem bukkanuk a témára, és mivel egyetlen közlemény sem terítette be a teljes médiát ezügyben, megállapíthatjuk, hogy ilyen anyag nem is készült a nemzeti hírügynökségnél.

Az MTI össze-vissza annyit tett, hogy beszámolt az ENSZ ünnepi üléséről, amit bátran nevezhetünk a téma megúszására való játszásnak.

Véleményem szerint elképesztő és megengedhetetlen, ami történt. Az emberi jogok melletti feltétlen kiállás ráadásul nem ideológia-függő kérdés: a világon bal- és jobboldali pártok, szociáldemokrata, avagy konzervatív médiák és szervezetek küzdenek az emberi jogokért – minden alkalommal hivatkozva az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára.

Nálunk persze ez nem így van: az emberi jogok védelme baloldali vircsaft. Mi sem mutatja ezt jobban annál, hogy a Magyar Nemzet pont a mai napot találta alkalmasnak (a mai napot is…), hogy két, a nyilatkozat tartalmába és szellemébe ütköző cikket közöljön.

Az első cikk a szexuális előítéletek ellen küzdő szervezetekről azt állítja, hogy „tolerancia címszó alatt a homoszexualitás kultúráját terjesztik“.

A másik cikk a hazai cigányságot, és vezetőiről alkot sztereotíp képet.
Az individumnak ebben a cikkben nem jutott szerep, ehelyett egy közösséghez tartozókról azok vélt közös tulajdonságai alapján mond ítéletet.

A Nyilatkozatot körülvevő hazai hallgatás nem csak önmagában felháborító, hanem a sajtó által naponta címoldalon hozott témák tükrében is: a széljőjobboldal egyre hangosabb és fenyegetőbb fellépései, a gyűlöletbeszéd korlátozásáról folyó politikai és társadalmi vita, a hazai cigányságot érintő problémák, az újjáéledő antiszemitizmus, a szegények elleni önkormányzati fellépés, a szegregált oktatás csak néhány olyan téma, amit nem lehet a Nyilatkozat nélkül értelmezni.

A sajtó azonban rágógumiként kezeli a fenti kérdéseket: minden botrányról beszámol, teret enged a véleménycikkeknek, aztán kiköpi.

A mostani hallgatás ékes bizonyíték arra, hogy a hazai médiában nem értelmezhető az emberi jogok egyetemessége, ez nem kiindulópont a mindennapi történések értelmezéséhez. Üres hivatkozásokkal nem lehet pótolni a minden embert megillető jogok bemutatását.

A külföldi hírek kapcsán legalább ennyire igaz mindez. Emberi jogok megsértése kapcsán a legtöbb olvasó Guantanamóra asszociál, esetleg még Darfurra. Tényleg ez az a két hely, ahol a legtöbb embert érintő, legnagyobb jogsértések történnek?

Összehasonlításul: a cikk írásának idején 3456 cikk található a 60. évforduló kapcsán a Google hírkeresőjében. A komoly orgánumok külön melléklettel is jelentkeztek, a sok példából az etalonként tisztelt BBC  és a Deutsche Welle-t emelem ki. Jó látni, hogy nem vagyok egyedül.

 

II. A civil szervezetek

Ma a Gödör Klubban több civil szervezet közös programot tart a nyilatkozat évfordulója alkalmából. Az Amnesty International, a  Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda, a Társaság a Szabadságjogokért és az Anthropolis Egyesület által összeállított program az alábbi kérdéseket járja körbe:

Nők elleni erőszak, romák diszkriminációja, véleménynyilvánítás határai, a „terror elleni háború“, kisebbségvédelem, szabadságjogok, emberi jogok a fejlesztésben.

A több, belföldi relevanciájú beszélgetés mellett az Anthropolis Egyesület nemzetközi kérdést tárgyal:
EMBERI JOGI MEGKÖZELÍTÉS A SZEGÉNYSÉG ÉS A KLÍMAVÁLSÁG ELLENI KÜZDELEMBEN

A téma rövid leírása szerint „(…) egy új összefogást inspirál a zöld, az emberi jogi és nemzetközi fejlesztési civil szervezetek, hálózatok, mozgalmak, a multilaterális intézmények (pl. az ENSZ), továbbá az északi és déli kormányok között.“

Ez az egyetlen vita, mely nem a hazai ügyekkel foglalkozik. A szervezetek nem tartották fontosnak, hogy a vallás- és sajtószabadság kérdésében, a demokrácia és az emberi jogok kérdésében megszólaljon. A bevándorlási kérdések szintén kívülesenek a rendezvény fókuszán.

Ehelyett a saját agendájuk nyomják - ezúttal a Nyilatkozat évfordulója apropójából. Ez az emberi jogok iránti tisztelet és alázat teljes hiányáról tanúskodik.

Az ajánlóban szereplő „terror elleni háború“ (így, idézőjelben!) kitétel viszont szöges ellentétben áll többek között az ENSZ főtitkárának nyilatkozatával. Ban-Ki Moon szerint  az ENSZ-nek kell a globális terrorizmus elleni fellépés élére állnia. A nemzetközi békét és biztonságot fenyegető jelenség veszélyei és az általa okozott károk mellett a főtitkár kiemelte:

„Meg kell védjük az emberi jogokat, melyeket a terrorizmus brutálisan megsért. Meg kell védjük az Emberi Jogi Nyilatkozat – mely holnap lesz 60 éves – értékeit.

Az „emberi jogvédő“ nemzetközi civil szervezetek többsége számára a főtitkár álláspontja elfogadhatatlan: az általuk gyűlölt Bush és Amerika által indított terrorizmus elleni háború azon túl, hogy nem minősül emberi jogok védelmének (ennek cáfolata bővebben: A terrozizmus és az Emberi Jogok ), hanem egyenesen az egyik legnagyobb emberi jogsértés.

Ilyen morális talajon áll a nálunk köztiszteletben álló, és a rendezvényt szervező Amnesty International is.

A fenti kórkép koronája az lesz, amikor a hazai sajtó „beszámol“ (i.e. bekopizza e szervezetek sajtóközleményeit) erről a rangos eseményről. Címként ezt javasolnám: Így ünnepeltek ti…

ukridge

ESTI UPDATE 20:00: A Hírszerző beszámol Sólyom László beszédéről, a Duna TV pedig az Amnesty International magyar elnöke segítségével fényezi a szervezetet. Az Infórádióban Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke beszél az emberi jogokról

Amikor a már a balok is jobbról támadják a BBC-t, azért érdemes lenne eltöprengeni.

Nem, nem arra gondolok, hogy Mark Thompson rittyentsen egy feljegyzést, hanem a Vince Mátyás vezette MTI-re, és az összes szolgalelkű előfizetőjére, akik – mint a futószalagnál szolgálatot teljesítő egyszeri melós – ugyanazt a rituális mozdulatsort végzik a szélsőbalos BBC által szállított anyagokkal:

Új anyagot már a szeme sarkábóll kiszúrja a szípídzsé menedzser*, bal könyök letámaszt, és a kisujj máris a Ctrl gombon pihen. Mutatóujj eközben a C billentyűt tapintja – már rég nem néz oda, nem most kezdte a szakmát -, majd kéjesen lenyomja. Most a hüvelykujj az Alt gombra nehézkedik, és középső- vagy gyűrűsujj eltalálja a TAB feliratot: Aknakereső. Nem jó, még egy TAB. Pucér nők, nem jó. Noch einmal.

Miután sikerült a szerkesztőségi rendszert megtalálni, azonnal pozícióváltás következik: kisujj a Ctrl-re, mutató pedig a V-re.

Szeme sarkából már a következő anyagot lesi. Nem, nem Sztahanovista, csak utál olvasni. Anyaglesés közben ugyanis nincs idő olvasni, pláne utánanézni (ezért a pénzért? viccel, főnök?) a szolgai másolás közepette. Esetleg lingvicisztikai deficittel küzd.

* szípídzsé menedszer: Copy Paste Journalist rövidítése

Szóval, amikor már az angol Munkáspárt képviselői is jobbról támadják a BBC-t, talán fel kéne ébredni itt a hírgyarmatokon is (kedveskéim, az van, hogy a történelemben először Ti saját magatokat gyarmatosítottátok, így nincs kire mutogassatok).

Amint már számtalanszor próbáltam magyarázni nektek: A BBC-t TESSÉK ELFELEJTENI, MINT FORRÁST AZ ALÁBBI TÉMÁKBAN:
- ISZLÁM,
- IZRAEL,
- USA,
- EURÓPA,
- KLÍMAVÁLTOZÁS,
- KÖRNYEZETVÉDELEM,
- KAPITALIZMUS,
- SZOCIALIZMUS,
- TERRORISTÁK.
(Hozzászólásban bővíthető a lista)

Ez utóbbit lesz a legnehezebb elkerülni, ugyanis ilyenek NINCSENEK a BBC-n.

Nem úgy nincsenek, hogy tiltva lennének, mert az nem lenne liberális. Csak annyira nincsenek, hogy a szerkesztők számára javasolják, hogy lehetőség szerint ne használják ezt a szót, de ők erről szabadon dönthetnek. (A szerk. rosszindulatú megjegyzése: Az elmúlt 7 évben (9/11 óta) még egyszer sem döntöttek úgy, hogy használnák e praktikus kifejezést.)

Helyette jöhet bármi. Például iszlamista szervezet fegyveres szárnyának tagja (ez rövid és kifejező, nem?), esetleg szélsőséges milicista, vagy például a mumbai „sajnálatos események“ (i.e.: lövöldözés, merénylet, támadás, de semmiképp sem terrortámadás, csak egy kis támadásocska) elkövetői - magyarra fordítva fegyveres fegyveresek.

Mivel ennek így tényleg nincs túl sok értelme, javaslom a felfegyverzett fegyveresek fogalom bevezetését Vince Mátyásnak, így a BBC által feltalált ‚armed militant‘ kifejezéssel is megismertethetnék a magyar hírfogyasztókat. (Talán a kifejezés jelentősége abban áll, hogy megkülönböztessük a fegyveres fegyvereseket a balettcipős, virágot szorongató fegyveresektől?)

A helyzet egyébként nem ennyire jó, és ezt magától a BBC-től tudjuk (bár erről ő maga nem számol be, hanem az India Times idézi az Al-Beeb szóvivőjét):

A Labour néhány képviselője érces torokkal szóvátette, hogy ha egy 18 milliós várost 60 órán át megbénítanak, 176 civilt kivégeznek, többszázat megsebesítenek, akkor EZ MI, ha nem terrorizmus?!

Erre is van válasz, nem hiába melóznak médiákok a BBC-ben:

„Ennek semmi köze a politikai korretséghez. Nem hívjuk őket szabadságharcosoknak. Fegyvereseknek nevezzük őket.
Az a helyzet, hogy a ‚terrorsita‘ fogalomnak nincs univerzális jelentése. Bizonyos nyelveken szabadságharcost jelent.“

És ha azt hisszük, hogy ezt már nem lehet fokozni, tévedünk. A BBC válasza ezzel zárul:

„Nem vagyunk egyedül azzal, hogy nem hívjuk őket terroristáknak“

Tényleg nem. Itt van például az MTI, a Népszabadság, a Népszava, a Magyar Nemzet, az InfoRádió, a Klubrádió, a Hírszerző, és a többtucat MTI-replika oldal. Plussz a Figyelő, a HVG, a Napi, a VG, és az összes TV csatorna. És ez csak a BBC magyar nyelvű öngyarmatosító szolgáinak erősen szűkítet listája. (A hazai breaking news-okban még szerepeltek terroristák, aztán egyre inkább elmaradoztak. Mára leginkább merénylőkké váltak, az általuk hirdetett vallás megnevezése nélkül.)

Ha most sem tűnik fel semmi a hazai médiában, akkor sem fog, ha majd az angol kommunista párt fog jobbról tiltakozni a BBC szerkesztési gyakorlata ellen. Már csak azért sem, mert arról sem fog beszámolni a BBC, így aztán nem is hír – ugye kedves szípídzsé menedzser?

Ha az újságírás minimumát elsajátítanák a fönt szereplők (a.m. forráskritika), akkor visszaírnák a BBC anyagokba a terrorista szót. De ezzel nem lennénk kisegítve, ugyanis a BBC hírei tendenciózusak, az általuk vallott értékeknek ellentmondó híreket egyszerűen kiszerkesztik, rendkívül sajátos kontextusban képesek tálalni a világ eseményeit. Ezért mondom, el kell felejteni az Al-Beebet.

 

ukridge

Egy példa
A terrorizmusról szóló terroristákat nélkülöző cikkek közül ezt választottam ki példának. A cikk arról szól, hogy az Indiai Moszlim Tanács úgy döntött, hogy nem temetik el a terroristákat, mivel meggyalázták az iszlám tanításait. Ibrahim Tai nyilatkozatában konzekvensen terroristákról beszél.

A cikk címe ehhez képest: Moszlimok megtagadják a fegyveresek eltemetését. A szerző végig fegyveresekről beszél.

 Látható, hogy az Al-Beeb még a moszlimoknál is jobban tudja, mi sérti meg a moszlimokat. Én csak azt kérdezném halkan Vince Mátyástól, hogy nekünk mi közünk van ehhez?