Vidám éve volt a médiakritikusnak, és úgy tűnik, az idei még mókásabb lesz.

Elolvasom »

Barack Obama megnevezte tudományos főtanácsadóját. John P. Holdren az USA összes tudományos kérdésében egykapus kiszolgálást nyújt majd az elnöknek. A kinevezési beszéd szöges ellentétben áll a kinevezett tevékenységével, így a még be sem iktatott Obamának köszönhetően komoly tudományrombolás várható . A hírügynökségek hallgatnak.

Elolvasom »

Hová tűntek a terroristák a hazai médiából? És hová lettek a terrorcselekmények? A New York Times szerkesztőségi cikkéből megtudhatjuk, sőt azt is, mi a különbség az újságírás és a betűgyártás között.

Azt esszük, amit odaát főztek. Alig látszó saját tudósítói hálózattal a hazai média egy dolgot tehet: mások anyagait tálalja az olvasók elé.

Ezt is lehetne többféleképp, de a különös okból Magyar Távirati Irodának nevezett fordítóiroda anyagai számára de-facto kizárólagosságot garantálnak a médiák.

Így aztán nemrég abba vidám helyzetbe manőverezte magát a teljes hazai sajtó, hogy a hajdanvolt etalon BBC meggárgyulása következtében eltűntek a hírekből a terrorsiták.

Később az általuk elkövetett cselekmények (terrorizmus) is eltünedeztek. Előbbiek szerepét a fegyveresek, nomeg a szélsőségesek, illetve a támadók vették át, míg utóbbiakét a gyilkosság, támadás, lövöldözés, esetleg mészárlás.

A terrorizmus ellen speciális eszközökkel küzdők köre az óceaán túlpartján is folyamatosan bővül. E maroknyi, de annál nagyobb hatású társaság úgy küzd a terror ellen, hogy nem nevezi őket azoknak, amik.

A lelkes BBC-követők közül a New York Times az, ahol az újságcsinálás még komoly mértékű önreflexióval jár együtt. (Tud valaki egyetlen hazai médiát, ahol ilyesmi folyik? És ahol erról az olvasónak is beszámolnak?). A legutóbbi szerkesztőségi vélemény (Op-Ed) részletesen bemutatja, hogy milyen viták és érvek alapján dől el, hogy a neves napilap le meri-e írni a T-betűs szavakat.

Clark Hoyt bemutatja, hogy a NY Times a mumbai terrorcselekményt annak nevezte, ami, de az elkövetőket már nem nevezte terroristáknak. Ezt az olvasók széles tábora kifogásolta.

Valóban, létezhet terrorizmus terroristák nélkül? A szerkesztők szerint az olvasó tiltakozás mögött az áll, hogy a hírfogyasztók elvárják kedvenc New York Times-uktól, hogy azzal is kifejezze felháborodását, hogy terroristáknak bélyegzi az elkövetőket. Hát, nem tudom.

Az objektivitás nevében a lap szerkesztői amellett érvelnek, hogy a terroristák néven nevezése politikai töltettel rendelkezik. Clark hozzáteszi: ha ez így van, akkor a terroristák nélkülözése is ugyanezt okozza.

A probléma legtöbbször az arab-izraeli konfliktusban kerül elő: „a Times csínján bánik a terrorista szóval, amikor erről a komplex küzdelemről számol be – az Izrael-pártiak, és néha a palesztin oldal szomorúságára“-írja Clark.

Jim Roberts a Times webszerkesztője a kommentek olvasása (létezik nálunk olyan szerkesztőség, ahol valaki rendszeresen olvassa a kommenteket?) alapján így foglalt állást: civilek válogatás nélküli lemészárlása egyértelműen terrorizmus. El lehet választani a cselekményt az elkövetőktől?

Hosszas vita után megszületett a döntés a Times-ban: a mumbai mészárlást terrorizmusnak fogják nevezni. Bár továbbra sem szabad dobálózni ezzel a szóval, de menekülni sem kell előle.

Susan Chira külpolitikai szerkesztő szerint elképzelhető, hogy „rásütik ezt a címkét“ (put that label) a Lashkar-ra, de a tudósítóknak még sok információt kell ehhez beszerezniük. "Ösztönösen úgy érezzük, hogy óvatosan kell eljárnunk, nem szabad hirtelen terroristának nevezzünk egyetlen csoportot sem, mielőtt teljes mélységében megértenénk azt."-nyilatkozta Susan.

 

Phil Corbett, a hírigazgató helyettese így indokolja, hogy a NY Times nem nevezi terroristának a Hamaszt: Bár Izrael elleni terrorcselekményeket szponzorrál, a Hamsz Gáza megválasztott irányítója. Különböző ellátásokat biztosít, és kórházakat, klinikákat működtet. Elkerülhetetlen a kérdés: ha valaki egy Hamasz kórházban dolgozik, akkor ő terrorista? Nem szeretnénk idáig eljutni.“ Clark egyetért főnökével.

Ethan Bronner, a Times jelenlegi jeruzsálemi irodavezetője elmondta:“ Szerintünk a terrorista szó átpoliticizált és túl sokat használt, de néha, miután megnéztük a cselekményt és a szándékot, és az eredményt tisztán megértettük, terroristának nevezzük.“

James Bennet, aki ma a The Atlantic főszerkesztője, 2001 és 2004 között vezette a New York Times jeruzsálemi irodáját, visszajövetele után egy kétoldalas feljegyzést írt Chira számára a terrorizmus és a terrorista szó  használatáról.

Írását ma is idézik a szerkesztők, bár az hivatalosan nem része a szerkesztési politikának. Bennet szerint nagyon egyszerű dolog bizonyos förtelmes cselekményeket terrorcselekménynek nevezni, és az egész világ egyet is ért ezzel. A probléma ott van, hogy hol állunk meg, mielőtt minden kődobáló palesztint terroristának neveznénk, amivel egyúttal a lap politikai nyilatkozatot is tenne.

Bennet leírja, hogy eleinte teljesen elkerülte a terrorizmus szót, és úgy gondolta, leghasznosabb, ha amennyire csak lehetséges, a támadást részletesen bemutatja – így az olvasó saját maga dönthet a címkéről. Később rájött, hogy azzal, hogy soha nem használja kifejezést „ morálisan annyira semlegessé vált, hogy az már beteges. Egy egyetemi kávézóban előre eltervezett robbantás, vagy fagyira váró családok  kiírtása sikít azért, hogy annak nevezzük, ami.“

Végül Bennet úgy döntött, hogy Izrael 1948-as határain belül elkövetett cselekményeket terrorizmusnak nevezi, míg a ciszjordániai és gázai mészárlásokat nem. Amikor egy fegyveres (sic!) az egyik telepen egy ötéves kislányt az ágyában gyilkolt meg, Bennet ezt nem nevezte terrornak. „Annyit tehettem, hogy visszatértem a legelső módszeremhez, és amennyire csak lehetet, részletesen leírtam az esetet.“.

 

 

Clark ezzel zárja cikkét:“ Nem hiszem, hogy lehetséges lenne egyértemű (hard and fast) szabályokat hozni a T-betűs szavakról. Úgy vélem, hogy a Times egyszerre megfontolt és talán egy kissé túl konzervatív ebben, mint én lennék. Saját iránymutatásom ez: ha úgy tűnik, hogy a terror szándékával tettek valamit, és az eredmény megrázó – legyen az a WTC-be repülő gépek, fegyveresek (sic!) Mumbaiban, vagy egy kislányt ágyában legyilkoló – én ezeket terrorizmusnak nevezném, melyeket terroristák követtek el.“

A New York Times belső vitáit szélsőségesen hipokritának tartom, például felhívom a figyelmet arra, hogy a két oldalas cikkből nem derül ki, egyáltalán mi a kiváltó oka a T-betűs szavak kálváriájának? Aztán az is felmerül, hogy egy egyértelmű tény értelmezése ekkora vitát gerjeszt, akkor miként lehetséges, hogy egy vélt jelenség (ember okozta felmelegedés) néven nevezése soha, egyetlen percig sem volt kérdés sem a Times-nál, sem másutt.

De mindez jelentéktelen ahhoz képest, hogy e cikk fájdalmasan mutatja be, mi a különbség az újságírás és a nálunk dívó betűgyártás között.

Gondolkodás nélkül nem lehet  újságot írni – még akkor sem, ha a munka nagyrésze kopipésztelésből áll.

Ha már gondolkodni nem szokás, legalább azzal kéne valahogy megismertetni szorgos kezű kopipészt-szerzeteseinket, hogy mit raknak a hírfazékba, amit ők pincérként feltálalnak.

Érik a gondolat, hogy egy interjút kérek Vince Mátyástól.

 

ukridge

Nem tudna valaki segíteni? Akárhogy próbálom, nem jön ki a mondóka:

 

 

 Csak mert az van, hogy az Északi Sarkon a jég végre nagyobb, mint bármikor az elmúlt években:

 

A naponta frissülő kép itt érhető el.

 

A piros vonal egészen konkrétan meghaladja a Hansenék (NASA) által etalonnak tekintett elmúlt 6 éves görbéket. Szeptemberben és októberben azzal volt tele a média - akkor még működött a mondóka -, hogy 

• Jajj, idén jobban elolvadhat a jég, mint tavaly - mi lesz a jegesmacikkal?
  
• (kicsivel később) Na jó nem, de csak épp, hogy -ez nem jó a maciknak!
  
• (még később) Akkor is, a jég előbb-utóbb el fog olvadni - és akkor mi lesz a jegesmacikkal?
  

Ezek a jövőre vonatkozó vajákolások, illetve a múltól szóló lekicsinylő értékelések HÍR-nek számítanak, míg az az egyszerű tény, hogy bazi nagy a jég, valahogy  nem jutnak el az inciri-finciri olvasóhoz.

Aki aztán halálra aggódja magát, hogy mi lesz, ha sem az ENSZ, sem az EU nem tud megállapodni a kibocsátáscsökkentésben.

Szóval elkelne egy kis segítség. Hol rontottam el a mondókát? Mindenesetre a jegesmaci mindenkit csókoltat és kéri, hogy hagyják békén.

 

ukridge